Kabarcz Zoltán üzente 14 éve

Azzal együtt, hogy nem vonom senki sztrájkhoz való jogát kétségbe, az összefogás lehetőségét nem elsősorban abban látom, hogy fogjunk össze, és szivassunk meg valakit, hogy odafigyeljenek ránk, hogy fogjunk ösze, és hagyjuk abba egy időre, amit csinálunk, hanem éppen ellenkezőleg: csináljunk valamit együtt, amit eddig nem csináltunk.
azt hiszem, a blogban idézett levél is erről szól. Tehát nem a sztrájkról beszélünk, hanem az összefogásról!
Olyan könnyű félremenni, és elfelejteni a lényeget!

Válasz

Bakonyi Beáta üzente 14 éve

Az a sztrájk amit senki se vesz észre , nem hozhat eredményt.Ha netán a kereskedelmi dolgozók sztrájkolni szándékoznak én állok elébe, legfeljebb már most elkezdek szépen csendben spájzolni ezt-azt, de tán éhen nem halnánk (ha kicsit lefogyunk az nem árthat) Magam is dolgoztam kereskedelemben, pontosan tudom mi folyik a nagy áruházláncoknál, igencsak elkelne arrafelé is egy kis összefogás.

Válasz

Kabarcz Zoltán üzente 14 éve

Azt gondolom, hogy a szolidarítás azt jelenti, hogy képes vagyok felfogni mások érdekeit, és elfogadni azokat, még akkor is, ha azok történetesen nem vágnak egybe teljesen az enyéimmel.
Semmiképpen nem támadnám, aki az életéért, a családjáért küzd, és ezt nem úgy teszi, hogy közben a nyakamra teszi a kést.
Vannak éppen elegen, akik úgy gyakorolnak hatalmat, hogy megosztják az embereket. Mindenki dönthet úgy, hogy a megosztók közé tartozik vagy sem, de arról is magunk döntünk, hogy hagyjuk-e magunkat megosztani.
Szerintem többet kellene arról beszélnünk, hogy képesek vagyunk összefogni ha kell, sőt azért is képesek vagyunk összefogni, mert az jó.
És összefogni úgy, hogy nem valami ellenében, hanem egymás becsülése nevében, a szeretet nevében szintén egy választható lehetőség.

Válasz

Pálvölgyiné Halász Anna Ani üzente 14 éve

Én is Beátával értek egyet mármint abban, hogy igen is ki kell állni az igazunk mellett. Mi nem tudhatjuk, hogy Ők milyen áron viszik ki az embereket a forgalomba és mennyi felelősséggel jár, hogy ennyi ember életért felel valaki! Ez nem játék, Ők tudják mit szeretnének, és abban is igaza van Beátának, hogy sokan nem segitenek másokon, de elvárják, hogy jöjjön már a "jó" is. Meg kell férnünk egymás mellett, és el kell fogadnunk egymás véleményét, ha pontosan nem is értünk egyet velük, mivel mi nem az Ő helyzetükben vagyunk! Elnézést, ha valakit megbántottam a hozzászólásommal, nem szándékos volt! Ez csak egy vélemény a sok közül! Ani.

Válasz

Bakonyi Beáta üzente 14 éve

A helyzet az, hogy senki nem fog a más érdekeiért sztrájkolni. A saját gesztenyéjét mindenkinek magának kell kikaparni. Sajnos a magyar ars poetica a "dögöljön meg a szomszéd tehene is" szinten áll. Az a vevő aki a kereskedelemben dolgozó eladót, pénztárost okolja az áremelések miatt, az pont olyan -hogy is fejezzem ki magam - tájékozott és széles látókörű, mint az akit felháborít ha a másik ember merészel lépni a saját érdekében. Nem is fog itt semmi változni ha hagyjuk hogy a fejünkre sz...janak!

Válasz

Kabarcz Zoltán üzente 14 éve

tetszik ez a régi közmondás, még nem hallottam eddig. " Tépett libák nem gágognak, hanem összebújnak."
Az ember nyilván nem szereti tépett libának érezni, gondolni magát. De "összebújni" talán mégiscsak jobb megoldás, mint féltékenyen egymásnak esni.

Válasz

parraghne ani üzente 14 éve

Kedves BKV-sok,nem tudom mit szólnátok hozzá ha mi akik a kereskedelemben dolgozunk mi is sztrájkolnánk,és nem tudnátok se tejet se kenyeret venni!!!!!!Mi se vagyunk meg fizetve,sőt sok vevő minket okol,pl.áremelés,sorban állás!!!Csak egy kicsit szálljatok magatokba,hogy az ember társaitokkal szúrtatok ki!!!!

Válasz

Tóth Andrásné üzente 14 éve

Valamikor Nagybányára mentünk a férjemmel. Nagyon meglepődtünk, hogy ott az országuton gyalogoló emberek sokaságával találkoztunk. Akkoriban, az átkos közepén, nekünk ez egyszerüen érthetetlennek tünt. Ha jött egy személygépkocsi, felvették őket. Igaz ott fizettek érte az emberek, de munka után haza tudtak hamarabb érni, mert nem volt tömegközlekedés. Erről, hogy nálunk is beindult a segíteni akarási hullám, egy régi mondás jutott az eszembe, nem én találtam ki, de nagyon igaz."a tépett libák nem gágognak, hanem összebujnak"!!!!!! azt hiszem, itt is ez történik napjainkban is. Hát... nem igazán tudok tiszta szívből örülni. Az egyik szemem sír, a másik meg nevet.

Válasz

Kovács Lajosné üzente 14 éve

Nagyon jó ötlet, nem vagyok Pesti de drukkolok a BKV. dolgozóinak az utasokna pedig türelmet és kitartást!

Válasz

sovari mária üzente 14 éve

Nagyon jó ötlet, gratulálok. Hajrá Budapest

Válasz

Himer Csilla üzente 14 éve

Nem semmi, de nagyon jó ötletnek tartom. Nem vagyok ugyan pesti, de szerintem ez egy tipikusan jó módja annak, hogy demostrálni lehessen azt, hogy a düh kreatív energákká is fordítható, ha valaki tudja kezelni a mérgét. És mindennek tetejébe egy mindenki számára nyereséges helyzet teremthető: az eddig a BKV-hoz kötött utasoknak esélyük nyílik arra, hogy végre közlekedhessenek A-ból B-be, az autósoknak, hogy meglegyen az a jóleső érzésük, hogy önzetlenül(!) segíthettek másoknak, és a BKV-nak, ill. alkalmazottainak is, mert ők meg úgy vitatkozhatnak, ahogy akarnak... De akkor ők miért is vannak ők? Ráadásul országos költségvetési támogatásból egy helyi önkormányzati cég... No comment.

Válasz