Szeptember van. Már egy hét el is futott. Vége van a
nyárnak, akár tetszik, akár nem. Ráfordultunk egy útra, és a nappalok
rövidebbek lesznek ugyan Karácsonyig, de hosszabbak lesznek az éjszakák.
Ráfordultunk egy útra. Milyen lesz?
Vidám? Kacagástól lesz hangos a családi otthon?
Adja Isten, hogy így legyen! Szeretem hallani a csilingelő
gyerekhangokat, azt sem baj, ha néha duzzogva zsörtölődik az asszony, vagy az
ember barátságos dörmögése hallatszik a szomszéd szobából. Egy este megszólal a
csengő, a szomszéd jön át, hogy néhány jó szót váltson, frissen sült pogácsát
hoz hozzá. Maga sütötte.
Néha szeretek egyedül lenni, de szeretem azt is, ha zajlik
az élet. Nem csak a másé, hanem a sajátom.
Karácsonykor aztán, gyertyagyújtáskor mosolyogva nézzük
egymás szemében a hála megcsillanó könnyeit.
Ráfordultunk az útra. Milyen lesz?
Küzdelmes? Kemény? Megedződünk tőle, vagy elbukunk?
Visszafordulni nem lehet, csak előre mehetünk, és inkább fölfelé, ha kérhetem,
ne lefelé vezessen utam! Adja Isten, hogy így legyen! És ha küzdeni kell,
legyen! Összeszorítom a fogam, és nekifekszem a szélnek. És ha kell, én megyek
elöl, csak azt kérem, ne kelljen egyedül menjek. Hogy legyen, akivel
összefoghatok, aki jön velem, aki támogat, aki bíztat, és együtt van velem,
mikor megpihenünk.
Ráfordultunk az útra. Örülök neki. Minden szakasz fontos
lesz, minden szakasz új lesz, percek, órák, hetek és hónapok, amik sohasem
voltak eddig, amiknek most jött el az ideje.
Vigyázni fogok a lépéseimre, vigyázni fogok a lépéseidre. És
megérkezünk.
Kommentáld!