A fájdalom az, amikor hiába beszélsz. És tudod, hogy nem a
szavakban van a hiba. Talán hiba sincs, minden tökéletes, mégis hiába. Annyi
szó van, ami képes célba találni. Szép szavak, okos szavak, csendesek,
szelídek, vagy éppen a szenvedély, az öröm, a lelkesedés, a csodálat vagy a
szeretet szavai. Célba is találnak máskor. Másoknál. Csak éppen ott nem, ahol
szeretnéd. Mert csukva van az ajtó.
Tudom, hisz magam is így vagyok ezzel. Nincs szó, ami
áttörje a páncélomat, nincs érv, amitől résre is nyitnék, ha bezárkóztam. Nálam
van a kulcs, szorítom erősen, ökölben a kezem, fehérednek az ujjaim a
szorítástól.
És fáj nekem is, és a másiknak is.
Nem segítenek a szavak. A szavak kések, amik újabb sebeket
ejtenek, régieket tépnek fel, és a kín végtelen. Legalábbis annak látszik.
Döbbent csend. Kérdések hullanak egyenként a csöndbe. Miért?
Meddig? Hogyan? És nincs válasz egy ideig. Ez a csend.
És egyszer csak megjelenik egy érzés. Nem egy szó, csak egy
lágy hangulat, egy simogató bizsergés, ahogy egy harang szólal meg egy fülnek
nem hallható frekvencián.
A szíved ver.
Ahol nincs szerepe a szavaknak, ahol nem ér semmit az elméd.
A szíved tudja a dolgát. És teszi is a dolgát.
Ha rá hallgatsz.
Az elméd ellenáll még, vér tolul az agyadba megint, de
ökölbe szorított kezed kinyílik, és egy értelmetlen, oda nem illő érzés legyőz:
a hála.
És ahogy hagyod, ha lecsukod a szemed, és hagyod, áradni
kezd. Először csak a szívedben, aztán az egész testedben úrrá lesz, és hevülni
kezdesz, és növekszik a feszültség benned, érzed, hogy mindjárt repülsz, talán
már el is emelkedtél a földtől, már nem is te létezel, csak a hála, aki vagy.
És egyszer csak mintha fény ömlene ki az összes pórusodon,
kitör belőled, áramlik megállíthatatlanul, hogy rendet tegyen a világodban, és
megtegye azt, amit hiába próbáltál te és a szavaid.
A csönd többet ér.
Kapcsolódó bejegyzések:
Kik vagyunk?
Tökéletes nap
Csodák csodája
Végre tavasz van!