-
Segíts
nekem drágám!
-
Mi
történt már megint?
-
Nem
küldi el a gép a levelet.
-
Jaj
Szívem. Hányszor mondtam már, hogy…
Rövid dialógus, amilyen talán gyakran hangzik el házaspárok, férfi
és nő között. Vagy akár férfi és férfi vagy nő és nő között. Felnőtt és gyerek,
Ifjú és öreg vagy bárki és bárki között. A lényeg, hogy a dolog azt
hangsúlyozza, hogy a kapcsolat nem egyenrangú. Aki kér, úgy érzi, leereszkednek
hozzá, és azt is érzi, hogy ő bizony e nélkül a segítség nélkül semmi és senki,
és ez sosem lesz másképpen, sohasem fog segítség nélkül boldogulni.
A másik egy pillanatra mindenhatónak képzelheti magát, akire az
összes megoldhatatlan feladat terhe hárul, aki a drága idejét adja, és akit
hála és tisztelet illet ezért.
Mi a baj ezzel? Ha nincs baj, akkor semmi. Ám gyakran ez a fajta
kommunikáció átszövi az egész kapcsolatot, és meghatározza az együttműködésben
játszott szerepeket. Nem akarok ezzel most sokat foglalkozni, hogy mi minden
következhet ebből, sokan, sokféle történetet tudnának sorolni, vég nélkül, azt
hiszem. Ehelyett arról gondolkodnék röviden, hogy milyen gondolatok vannak e
mögött, és ha másként gondolkodnánk, milyen nagyszerű következményei
lehetnének.
A különbséget az teszi, hogy amikor mondok valamit valakinek,
akkor mi a fontos. Én mit érzek, vagy a másik mit érez?
A fenti dialógusban a férj (többnyire ő, de fordítva is lehetnek a
szerepek, pl. egy drágám, „hol a zoknim” kérdéssel kapcsolatban) a saját
érzéseire koncentrál. Megéli a saját nagyszerűségét, fontosságát, és az is
fontos számára, hogy ezt éreztesse is. Nem tudatos rosszindulatból. Ez csak
rossz szokás esetleg, rutin, amire nem is figyelünk. A lényeg, hogy arra
kellene figyelni, tudatosan, amíg csak rutinszerűvé nem válik, hogy attól amit
mondunk, a másik jobban érezze magát. Ne kényszerítsük ki előre a tiszteletet,
az elismerést, hagyjuk, hogy megjöjjön válaszképpen, magától. Egy megváltozott
kommunikációs szokásrendszer következményeként:
-
Segíts
nekem drágám!
-
Mi
történt?
-
Nem
küldi el a gép a levelet.
-
Ó
Szívem. Annyira megtisztelő, hogy hozzám fordulsz, ha… Annyira hálás vagyok a
bizalomért…
És tudhatod,
hogy a másik mit érez ilyenkor: szeretetet, mert te egy olyan nagyszerű pasi
vagy, akihez fogható nincs. Az asszony szívét melegség tölti el, és ki is fogja
mutatni, akár sikerül megoldanod a problémát, akár nem. És ennek nyomán szűnik
a türelmetlenség, a feszültség (v.ö.: feszkó), és nyomában harmónia, szeretet
és öröm, összességében boldogság rak fészket a családi otthonban.
„És egy férfi és egy nő együtt, egy házaspár, aki összefog,
összeadja erejét és egy irányba, közös célért kezd dolgozni, az megállítatlan.
Nem létezik számára akadály. Nincs siker, mit el ne érhetnének, nincs álom,
amit meg ne valósíthatnának. Legyőzhetetlenek.”
http://viktoriafaktorok.blog.hu/2009/03/21/a_csalad_13
Kapcsolódó bejegyzések:
Kik vagyunk?
Vegyük komolyan, Uraim!
ÉletErőGyógyítás Kurzus és Beavatás
Optimista Egyesület