„A
kormány egyik legújabb rendelkezése:
2009. november 1.-től a 65 év
feletti gyalogosok átmehetnek a piroson.
2010. január 1.-től pedig kötelező lesz nekik. „
Ezt a „humort” kaptam ma reggel e-mailben. Nem ez
az első, többet is kapok naponta különböző helyekről. Jó magyar tulajdonság,
hogy ha valami nehézség van, tréfával ütjük el. Így könnyebb elviselni.
Mindenképpen jobb megoldás ez, mint a
panaszkodás, a siránkozás, egymás rémisztgetése. Ezt teszi egyébként a sajtó.
Ennek következtében mind többen húzzák fejükre a takarót, zárkóznak be a saját
életükbe, igyekeznek „megúszni”. Esetleg reménykednek, hogy most is lesz
valahogy, de én úgy látom, hogy ebben a gondolkodásban a reménységnél több a
szorongás: mi lesz, ha ezúttal mégis beüt a krach?
Aztán lenne itt egy harmadik megoldás: a
cselekvés Saját kezembe venni az életem irányítását! Vagy legalább egy kis
részét.
Mert lehet, hogy nem hiszel abban, hogy milliomos
leszel, de csak könnyebb lenne, ha néhány csekkel kevesebbet kellene a
fizetésből befizetni… Ha legalább a jelzálog felére lenne fedezet…
Én ahogy nézegetem ezeket a csekkeket,
elképzelem, hogy az egész országban ülnek az emberek egy asztalnál, csak a
kezük látszik, ahogy egy tollat fog, és
tölti ki a csekkeket, illetve a legtöbb már ki is van töltve, meg van címezve,
csak el kell küldeni. És kiknek is küldjük el ezeket? Mind, szinte kivétel nélkül
mind valamelyik Multinak. Mi küldjük nekik, ők kapják a pénzt, és ha nem
érkezik meg, vagy késik, behajtják.
Mi lenne, ha nem csak a multiknak küldenénk,
hanem egymásnak is? Ha egymásnak is,
egymáson is megtanulnánk segíteni? Térjünk még vissza erre a gondolatra!
A múlt század utolsó évtizedeit az Információ
Korszakaként emlegették. Ennek a századnak az első évtizedeit a Kapcsolati Tőke
Korszakaként fogalmazza meg a tudomány. (Barabás Albert László: Behálózva c.
könyve bestseller az egész világon, Csermely Péter a hálózatok jelentőségét
fedezte fel az emberi sejtek között…) A kapcsolatok, a hálózatok szerepéről
beszélnek.
És tényleg: látjuk, hogy a kapcsolatok valódi
tőkét jelentenek. A válság terjedésekor összefogott a bankvilág. És a jó
kapcsolatok bizony megmentettek jó néhány bankot, megmentették az ország
fizetőképességét is. Ez jó. De a te állásodat megmentették-e? A jövedelmed
növekedését, akár stabilitását biztosították-e? Ki fog össze kivel, hogy a
családod jövőjéről gondoskodjon? Ki biztosítja, hogy eddigi munkád ellenértékét
megkapd?
Én azt látom, hogy a Kapcsolati Tőke valóban
működik. A Cash Flow Négyszög jobb oldalán. A bal oldalon csak kapcsolatok
vannak, de ezekből nem keletkezik tőke, mert nincs ezen az oldalon összefogás.
Feltérképezzük a kapcsolatainkat különböző társaági oldalakon. Küldözgetünk
egymásnak mindenféle szép képeket, felemelő gondolatokat, vicceket, recepteket,
ellátjuk egymást felszínes tanácsokkal, de amikor együttműködésről lenne szó,
gyanakodva méregetjük egymást: mit akar ez vajon? És gyakran nem jön össze a
kapcsolat, ami összejöhetne, ami tőkeként működhetne, ami segíthetne ennek a
90%-nak itt a bal oldalon, akik a vagyon 10%-ából próbálunk meg boldogulni
gyakran magányos farkasként, gyakran egymás torkának esve, gyakran tépve,
marcangolva egymást.
Pedig csak össze kéne fognunk. Tőkét kovácsolni a
kapcsolatainkból.
Egy példa a mezőgazdaság területéről:
(„Az emberek le vannak szoktatva a
termelésről. Rá vagyunk nevelve, hogy a multiban vásároljunk, így szépen lassan
kiszolgáltatottságunk is növekszik”… Ugyanakkor a legtöbb termelőben zsigeri
ellenállás tapasztalható az összefogással szemben. http://hetilap.hetek.hu/index.php?cikk=70120
)
Én azt hiszem, itt az ideje, hogy komolyan vegyük ezt a kérdést. Én valóban
hiszek abban, hogy nem kell, hogy az emberek többségének a kiszolgáltatottsága
tovább mélyüljön. Nem kell, hogy bezárkózzunk, nem kell, hogy szorongjunk,
viszont cselekednünk kell!
A krízis, mint kifejezés, nem csak válságot jelent, hanem lehetőséget is.
És itt az idő, hogy megteremtsük a saját lehetőségeinket. Saját összefogásból,
saját eredményeket, saját kapcsolatokból saját tőkét kell teremtenünk.
Ez egyáltalán nem új keletű gondolat, nem valami forradalmi fölhívás. Nem
elvennünk kell, ami a másé, hanem helyesen gazdálkodni azzal, ami a miénk. És a
saját elménk, a saját szívünk – egyelőre
még – a miénk.
Nem is olyan régen, még egy család összefogott. A vidéki rokonoktól jött a
zöldség, a gyümölcs, a baromfi, a disznótoros… Régen, emlékszem minden héten
kaptunk valahonnan kóstolót, akik disznót vágtak, küldtek. Ma szerintem még
azok is, akik tartanak disznót, boltban veszik a hurkát. (Remélem, hogy azért
itt még nem tartunk.)
Részesei vagyunk a krízisnek, részesei vagyunk a lehetőségnek.
Mit gondolsz? Megérné együtt gondolkodni egy kicsit? Meginni együtt egy
kávét vagy egy teát, és újra átgondolni a kapcsolatunkban, a kapcsolatainkban
rejlő lehetőséget?
Mi történhet? Talán csak a barátságunkat erősítjük meg. Az sem árt.
Mit gondolsz?
Kommentáld!