Felteheted a kérdést: Mi mozgatja a világot?
Pénz?
Hatalom?
Szeretet?
Életre szóló értékek?
Vita az van.
Talán te is tapasztaltad már, hogy mintha megőrült volna a
világ. Mindenki hajtogatja a magáét. Nyomom a sódert, közben nem
hallom meg, hogy te is akarsz valamit mondani. És persze téged sem érdekel az
én vakerom. A szánkat használjuk, a fülünket csak akkor, ha
megsértődni kell, vagy félreérteni valamit. Mintha azok is ellenségek lennének,
akik egy táborban vannak.
Nincs összetartás. A családokon belül is egyéni ambíciók dominálnak. Többnyire.
A haza elvont fogalom, és ha kitűzöl egy zászlót…inkább ki sem tűzöd már.
Felteheted a kérdést:
Mi mozgatja a világot?
Mi
mozgatja a te világodat?
Nem akarunk eladni neked semmit.
Sem cuccokat, vagy eszmét, Istent, ideológiát.
Nem akarunk szórakoztatni, meggyőzni, felizgatni.
Csak gondolkozunk, beszélgetünk, és ha akarod, megosztjuk
veled is. És meghallgatunk, ha azt akarod.
És nem vitatkozunk.
Lehetnénk barátok például…
…és miért ne lehetnénk?
Miért ne köszönhetnénk egymásnak, ha találkozunk, ahelyett,
hogy csak méregetnénk egymást? Miért ne kérdezhetnénk meg: hogy vagy? És miért
ne hallanánk meg a választ?
Miért ne figyelhetnénk egymásra az utcán, az autópályán, a
boltban, munka közben? Miért ne hagyhatnánk néha nyerni egymást?
Szerintünk a barátság több, mint együtt inni, szórakozni, és
hogy lehetőség szerint nem csábítjuk el egymás pasiját, nőjét.
És tudjuk, hogy nem tiszta a levegő, szennyezett a víz, tele
van mérgekkel a föld. De a szívünk lehetne tiszta, sőt talán a szívünket kéne
megtisztítani először.
És tudjuk, hogy műanyagokat eszünk, hogy nem igaziak a
növények, és elfajzottak az állatok. De a szívünk lehetne
igaz.
És tudjuk, hogy sokan éheznek, és betegek, gyengék. De
a szívünknek egészségesnek és erősnek kéne lennie!
Nincs Gigantikus tervünk
Mi egy kicsi család vagyunk, és elkezdtünk odafigyelni
egymásra. Néha észrevesszük már, ha fáj valami valakinek, és nem okozunk
fölösleges sebeket.
Kicsi lépéseket teszünk, néha túl kicsiket is. Amennyire
éppen telik. És jobbak, erősebbek leszünk a másik mosolyától. Nincs feltétlenül
szükségünk díjakra, kitüntetésekre, egy elismerő pillantás attól, akit
szeretünk, elegendő holnapig.
A formális kapcsolatoknál azért többet szeretnénk
Egy család életében a Karácsony, a névnapok, születésnapok,
a vakációk, lehetnek ünnepek és gyakran rémálmok, vagy elviselendő tortúrák.
A házasságra úgy tekintenek sokan, mint olyan
hétköznapokra, ami a nászéjszaka és a válóperes tárgyalás között zajlik.
A kapcsolatok nagy egymásra találásokban érik el
a csúcspontjukat valamelyik társasági oldalon, ahol a lehető
legkevesebbet árulunk el magunkról, és a lehető legkevesebb kérdést tesszük fel
a másiknak, ha egyáltalán. És a hiúságunkat legyezgeti, ha több száz név
szerepel az oldalunkon, és nem zavar nagyon, ha a többségükről nem is sejtjük,
hogy kicsoda.
Ez a nyilvános rejtőzködés mimikrije.
Az állóvizet azért felkavarjuk
Nem tervezünk kampányokat. De tudjuk, hogy vannak rajtunk
kívül sokan, családok, magányosok, párok és szinglik, gyerekek, felnőttek,
fiatalok, öregek szerte a világon, akik hasonlóan gondolkodnak és cselekszenek,
mint mi. Sőt jobban. Mi csak elkezdünk beszélni arról, ami jó. Ami méltó. Ami
erényes,, kedves, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ártatlan,
dicséretre méltó, magasztos. Ami egyszerű és mindennapi, ami a miénk vagy a
miénk lehet.
És hiszünk abban, hogy mások is teszik ezt, egyre többen.
Nem is mi vagyunk az elsők. De ha egyedül maradnánk – és ez csak egy vicc –,
akkor mi lennénk a föld legjobb családja. Ezt a kockázatot pedig vállalni
tudjuk.
Lenne kedved néhány lépést tenni velünk?
Kapcsolódó bejegyzések:
Pozícionálás
Egy fickó a szomszédból
Ki végzi el az én dolgomat?
Koncepció